Jelen projekt átfogó célja a jelenlegi kapacitásokra építve egy olyan otthoni ellátást nyújtó intézmény kialakítása, amely elősegíti, hogy az ellátott gyermekek és fiatal felnőttek nevelése és mindennapi életvitele családias környezetben valósuljon meg. Cél egy gondoskodó, a felnőtt életvitelre nevelő korszerű fizikai környezet kialakítása.

 

A projekt konkrét részcéljai:

  1. Nagy létszámú, korszerűtlen intézmények kiváltása településbe integrált lakásotthonokkal, gyermekotthonokkal – A megvalósíthatósági tanulmány 1. fejezetében ismertetett helyzetértékelés szerint a jelenlegi intézmény zsúfolt, a létszám messze meghaladja a jogszabályokban rögzített felső határt. Cél, hogy a családi környezetet legjobban helyettesítő lakásotthonok, családi otthonok alacsony létszámmal, a létszámnak megfelelő nagyságú alapterülettel kerüljön kialakításra.

 

  1. Az új ellátási formához igazodó szakmai ismeretek elsajátítása – A változó környezet eltérő nevelési megoldásokat igényel, a gyermekek életének fokozottabb támogatása mind inkább elvárás a gyermekvédelmi munkatársakkal szemben. A kis létszámú csoportok felügyelete nevelése, más kompetenciákat igényel, mint egy nagy létszámú csoporté, cél, hogy ezeket a kompetenciákat a munkatárs is sajátítsa el.

 

  1. Munkatársi motiváció erősítése – A projekt keretében egyik megfogalmazott cél, hogy ne csak az ellátottak, hanem a munkatársak igényei is jussanak szerephez a tervezés és a kivitelezés során. A munkatársak általános állapotára a fáradtság, illetve a fásultság jellemző, a kis csoportos ellátási forma és a korszerű környezet azonban az enerváltság ellen hatnak és növelik a munkatársak motivációját.

 

  1. Költséghatékony üzemeltetés – A kiváltásra kerülő gyermekotthonok jelenlegi üzemeltetése, karbantartása gazdaságosan nem végezhető el. A korszerűsítés eredményeként a kedvező energetikai mutatóknak köszönhetően csökkenthető az ingatlanok üzemeltetése, illetve rövidtávon a karbantartása is.

 

  1. Társadalmi elfogadottság erősítése – Cél, hogy a gyermekotthonok kialakítása, megnyitása is a lehető legszélesebb partneri körben valósuljon meg. Cél továbbá, hogy a kialakításra kerülő gyermekotthon a település integráns része legyen, lehetőleg központi helyen kerüljön megnyitásra. Az elfogadottság erősítésével és a központi elhelyezkedéssel a gyermekek sem érzik kívülállónak magukat.

 

Célcsoport bemutatása:

 

Közvetlen célcsoportok:

1. Ellátottak

2. Munkatársak

Közvetett célcsoportok:

1. Hozzátartozók

2. Települési lakosság

Érintettek köre:

1. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

2. Települési önkormányzat

3. Családsegítő szolgálat

4. SZGYF