Jelen projekt átfogó célja a jelenlegi kapacitásokra építve egy olyan otthont nyújtó ellátást biztosító intézmény kialakítása, amely elősegíti, hogy az ellátott gyermekek és fiatal felnőttek nevelése és mindennapi életvitele családias környezetben valósuljon meg. Cél egy gondoskodó, a felnőtt életvitelre nevelő korszerű fizikai környezet kialakítása.
A projekt konkrét részcéljai:
1. Nagy létszámú, korszerűtlen intézmények kiváltása településbe integrált lakásotthonokkal, gyermekotthonokkal – A megvalósíthatósági tanulmány 1. fejezetében ismertetett helyzetértékelés szerint a jelenlegi intézmény zsúfolt, rossz állapotú, a tárgyi feltétel rendszer nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Cél, hogy a családi környezetet legjobban helyettesítő lakásotthonok, alacsony létszámmal, a létszámnak megfelelő nagyságú alapterülettel kerüljön kialakításra.
2. Az új ellátási formához igazodó szakmai ismeretek elsajátítása – A változó környezet eltérő nevelési megoldásokat igényel, a gyermekek életének fokozottabb támogatása mind inkább elvárás a gyermekvédelmi munkatársakkal szemben. A kis létszámú csoportok gondozása nevelése, más kompetenciákat igényel, mint egy nagy létszámú csoporté, cél, hogy ezeket a kompetenciákat a munkatárs is sajátítsa el.
3. Munkatársi motiváció erősítése – A projekt keretében egyik megfogalmazott cél, hogy ne csak az ellátottak, hanem a munkatársak igényei is jussanak szerephez a tervezés és a kivitelezés során. A munkatársak általános állapotára a fáradtság, illetve a fásultság jellemző, a kis csoportos ellátási forma és a korszerű környezet azonban az enerváltság ellen hatnak és növelik a munkatársak motivációját.
4. Költséghatékony üzemeltetés – A kiváltásra kerülő gyermekotthonok jelenlegi üzemeltetése, karbantartása gazdaságosan nem végezhető el. A korszerűsítés eredményeként a kedvező energetikai mutatóknak köszönhetően csökkenthető az ingatlanok üzemeltetése, illetve rövidtávon a karbantartása is.
5. Társadalmi elfogadottság erősítése – Cél, hogy a gyermekotthonok kialakítása, megnyitása is a lehető legszélesebb partneri körben valósuljon meg. Cél továbbá, hogy a kialakításra kerülő gyermekotthon a település integráns része legyen, lehetőleg központi helyen kerüljön megnyitásra. Az elfogadottság erősítésével és a központi elhelyezkedéssel a gyermekek sem érzik kívülállónak magukat.
Célcsoport bemutatása:
Közvetlen célcsoportok: 1. Ellátottak 2. Munkatársak |
Közvetett célcsoportok: 1. Hozzátartozók 2. Települési lakosság |
Érintettek köre: 1. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2. Települési önkormányzat 3. Családsegítő szolgálat 4. SZGYF |