A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és Polgárdi Város Önkormányzata 2017.02.23. lakossági fórumot tartott az „Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése- intézményi férőhely kiváltás” című pályázati felhívással és a pályázat megvalósításával kapcsolatban.

A tájékoztatón elhangzott a pályázat célja és a megvalósítás tervei, valamint megjelent vendégeknek lehetőségük volt a véleményeiket és az észrevételeiket a fórum vezetői felé feltenni.

2017 augusztusban a hivatalos hozzátartozói értesítés is megtörtént, papíralapú tájékoztató formájában a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény Polgárdi telephelye sikeres pályázatáról az intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése- intézményi férőhely kiváltás érdekében.

Összesen három alkalommal: 2017.12.20., 2018.04.04. és  2018.05.08.-án  valósultak meg hozzátartozói tájékoztatók szülők, hozzátartozók, hivatásos gondnokok meghívásával, a tájékoztatás az intézményvezető, telephelyvezető vezetésével,  a fejlesztőpedagógusok, FSZK tanácsadó szakmai támogatásával valósult meg. A rendezvényen papíralapon kiosztásra került olyan tájékoztató dokumentum,  amely széleskörű információt nyújt a támogatott lakhatás megvalósításáról. A megjelent hozzátartozók tájékoztatást kaptak a fogadóórák lehetőségéről ahol az intézmény vezetőjével mód lesz a jövőben a továbbiakban felmerülő kérdések tisztázására és további tájékoztatás lehetőségére személyes egyeztetés keretében. A hozzátartozók megtekinthették a készülő épületek látványterveit, kérdéseikre válaszokat kaptak. A meghívott vendégek tájékoztatása és az igények felmérése érdekében átadásra került egy jogszabályi kivonatot és igényfelméréses kérdéseket tartalmazó kérdőív is.

2018-ban megkezdődött, azóta is folyamatosan megvalósul, a 120 fő ellátott felkészítése a megváltozott élethelyzettel járó nehézségekre, főbb témák: ügyintézés, önellátás, társas együttélés, közlekedés, biztonság, háztartási ismeretek. A lakók felkészítését az intézményben dolgozó, a lakók közvetlen ellátásában érintett munkatársak végzik.

2021.09.10.-én a munkaterület átadásával 12 hónap teljesítési határidővel megkezdődtek az építési munkálatok.

2021.10.20.-án a kivitelezési munkálatok megkezdésével megrendezésre került az ünnepélyes alapkőletétel, projektnyitó rendezvény keretében.

 

EFOP-2.2.2-17-2017-00021 - TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY