Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

Támogatott fejlesztések

 

TÁMOP-5.2.9-13/1 - „Legyen más a szenvedélyed”

„Legyen más a szenvedélyed” címmel az NCSSZI-Nemzeti Drogmegelőzési Iroda valósítja meg az uniós finanszírozású kiemelt projektet, amelynek fő célja a kábítószer fogyasztók számának csökkentése. Középpontban – az új Nemzeti Drogellenes Stratégia alapelveihez illeszkedve – a tiszta tudat, a józanság fontosságának hangsúlyozása, a megelőzéssel és ellátással kapcsolatos tudás átadása, az egészséges életmód tudatosítása, és a közösségi részvétel megteremtése áll. A projekt megvalósítandó célként tűzte ki maga elé a kábítószer fogyasztás arányának csökkentését, a területen dolgozó szakemberek felkészültségének növelését, valamint hatékonyabb és összehangoltabb munkavégzését a kedvezőtlenül alakuló tendenciák megállításának érdekében. Ezt elősegítendő, releváns információkat juttat el a társadalom minél szélesebb köréhez a káros szenvedélyek kialakulásának megelőzéséről, kezelési lehetőségeiről és sokszínűségéről.A kábítószerügy területén dolgozó szakemberek elsősorban lokális szinten történő elérésének célja a járási szintű kábítószerügyi koordináció kialakítása és megerősítése, valamint a káros szenvedélyek által leginkább veszélyeztetett populáció elérésének előmozdítása. Az elérendő célcsoportok számára nyújtott információk a káros szenvedélyek kialakulásának megelőzéséről, kezeléséről és a protektív tényezőkről adnak iránymutatást, a gyakorlatban is használható ismereteket.

A projekt elsődleges célcsoportja
A projekt célcsoportjai lefedik a Nemzeti Drogellenes Stratégiában meghatározott célcsoportok egy részét. A projekt célcsoportját alkotják a káros szenvedélyek által leginkább veszélyeztetett gyermekek, fiatal felnőttek, és közvetlen környezetük (család, közösség), valamint a kábítószer-probléma kezelésében érintett területeken dolgozó szakemberek, és a potenciális munkáltatók.

Közvetlen célcsoport
A 12 és 29 év közötti ifjúsági korosztály, valamint a szakemberek.

Másodlagos (közvetett) célcsoport
Az érintettek közé tartoznak a fiatalokat nevelő családok, az őket befogadó tágabb közösségek, illetve más oldalról a gazdasági élet képviselői, akik a későbbiekben munkáltatóként alkalmazzák az egészséges életszemlélettel rendelkező fiatalokat.

Szakmai rendezvények, drogprevenciós programok
A projekt céljának elérése érdekében az érintett régiókban több helyi, megyei, és országos szakmai konferencia és workshop megrendezésére kerül sor.

A rendezvények célja, hogy az adott földrajzi területen dolgozó szakemberek megismerjék a szakterületre vonatkozó, és ahhoz kapcsolódó stratégiai dokumentumokat, vagyis a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia, illetve a Nemzeti Ifjúsági Stratégiában foglaltakat.

Az érintett korcsoportok eléréséhez a projekt keretében szakmailag kidolgozott és hatékony programok kerülnek lebonyolításra. Ezek egyike a megyei, és helyi szintű konferenciákhoz kapcsolódó, a fiatalok bevonását célzó drogprevenciós programsorozat (roadshow), valamint a különösen veszélyeztetett fiatalok elérését célzó nagyobb ifjúsági rendezvényeken való megjelenés. Ezeken a helyszíneken helyi ifjúsági, és civil szervezetek, valamint alternatív szabadidő eltöltését biztosító, megelőzési programok bemutatkozására is lehetőség nyílik. Az infokommunikációs technológiák alkalmazásával a projekt keretei között lehetőség nyílik a fiatalok közvetlen megszólítására egy komplex, univerzális drogprevenciós programmal, melynek keretén belül a témához kapcsolódva kifejezhetik kreativitásukat és alkotói készségüket.


A projekt összefoglaló adatai:

Kedvezményezett neve: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
A projekt címe: Legyen más a szenvedélyed
A projekt azonosítószáma: TÁMOP-5.2.9-13/1
A szerződött támogatás összege: 250.000.000 Ft
A támogatás mértéke: 100%
A projekt futamideje: 2014. március 27  - 2015. június 27.